Olyan, mint a Top Gun, csak autókkal, de Brad Pitt tényleg megunhatatlan – megnéztük a Forma–1 filmet

Adott egy lecsúszott, mindenből kiábrándult egykori Forma–1-es pilóta, egy önmagáról indokolatlanul sokat képzelő, feltörekvő ifjú titán, egy örök vesztesnek látszó istálló és némi romantika – mindebből könnyen kitalálható, milyen elemekből épül fel és hova fut ki a minden idők legautentikusabb Forma–1-ról szóló mozijának ígért F1 – A film. A kliséhalmaz működik is, az autentikusság kevésbé, annak ellenére, hogy a látványában tényleg szépen megkomponált versenyzős jeleneteket kapunk, sőt még egy kis gyorstalpalót is hozzá, hogyan néz ki a kulisszák mögött a technológiai hátterében már-már a sci-fik világát idéző száguldó cirkusz.

de éppen a folyamatos rohanás miatt az egyes helyszínek – és szereplők – karaktere nem igazán tud kidomborodni. Hiába az időről időre menetrendszerűen megérkező dráma, az egész F1-univerzum mégis csupán csodálatosan csillogó díszlet marad: mintha egy kétórás profin kivitelezett reklámban bámulnánk azt a világot, ahova földi halandóként úgy sincs esélyünk belépni.

A nagy mutatványt egyedül Brad Pitt tartja össze, aki lakóautóban élés ide, szerencsejátékos múlt oda, napszemüvegben és feltűrt ujjú, mellkasig kigombolt farmeringben mutatja meg, hogyan kell egy férfinak a késő délutáni napsütésben laza félmosollyal besétálva megmentenie a világot. 

miközben mindketten a mostanában különösen sokszor szóba kerülő, nosztalgikus és vágyott „nagyszerű amerikaiság” jelképei is. 

Azok pedig, akik kételkedtek a rendező, Joseph Kosinski választásában, mondván, Pitt túl öreg a maximum ötvenes évei elején járó Sonny Hayes szerepére, megnyugodhatnak: nem az. Sőt, a kora, amit a feszes mellkas és a még mindig domborodó hasizmok sem tudnak elrejteni, abszolút előnyként jelenik meg, így nem csak a történetben mossa le a pályáról a fiatal vetély- és csapattárs Joshuát amúgy egészen ügyesen alakító Damson Idrist. 

A többi mellékszereplő is tisztességesen helytáll, bár a Sonnyt újra nyeregbe – pontosabban Forma–1-es autóba ültető – régi cimbora Javier Bardem talán egy fokkal halványabb a vártnál. És ha valakinek netán hiányérzete lenne e tekintetben, akad markáns női vonal is Kerry Condonnak köszönhetően, aki az első női Formai–1-es autótervező mérnök szerepében képes végig nagyon határozott, ám nagyon szerethető és elegánsan nőies maradni.

A két és fél órás játékidő alatt valahogy mégsem lehet egy percig sem szabadulni attól a gondolattól, hogy ez a mozi igazán a kamerával egymást még mindig ellenállhatatlanul vonzó Pitt magánszáma. Akiben, már csupán a karaktere miatt is, azért marad némi fáradt zártság, 

Hiába a fiktív részekkel kevert valódi felvételek az egyes Nagydíjakról, a kommentátori magyarázatok – a magyar szinkronban többnyire Gundel Takács Gábor szájából –, a pilóták nézőpontját is profin bemutató operatőri munka (Claudio Miranda), a kilencvenes éveket idéző kellemes, de szintúgy klisés zene (Hans Zimmer) és a kiváló CGI, ha a flow-élmény elmarad. Az autóversenyzésről mindössze annyi marad meg a laikus számára, hogy ez az a terep, ahol olyan sok a pénz, hogy elképesztően drága járgányokat lehet büntetlenül törni-zúzni.

Nyitókép és fotók: Apple Original Films